2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Perintfalvi szerint az Ukrajna melletti kiállása eljutott Zelenszkij hivatalába

„Ukrajnában tényleg meghallották, hogy létezik egy másik Magyarország is” – írja a feminista teológus.

Perintfalvi Rita katolikus teológus a közösségi oldalán tudatta követőivel, hogy az Ukrajna melletti kiállásának a híre eljutott Volodimir Zelenszkij hivatalába. Mint fogalmazott, az ukrán elnöki hivatal azt írta neki emailben, hogy „nagyon hálásak” ezért, és rövidesen interjút is ad a témában.

Perintfalvi a bejegyzésében úgy fogalmazott, „amellett, hogy rendkívüli módon tisztelem Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tevékenységét és hősiességét, mert tudom, hogy ő és a népe – köztük sok magyarral is – most Európáért, vagyis értünk is harcolnak”. 

„Létezik egy másik Magyarország is”

Majd kiemelte, hogy „ez az üzenet, azért is fontos, mert Ukrajnában tényleg meghallották és meg fogják hallani, hogy

létezik egy másik Magyarország is és nem csak Orbán Viktor oroszbarát Magyarországa”.

„Együtt tudunk hangosakká válni”

Bejegyzését azzal zárta, hogy köszönetet mondott azon követőinek, akik révén sokakhoz elértek az üzenetei. Perintfalvi Rita azt is hangsúlyozta, „együtt tudunk olyan hangosakká válni, hogy bizony meghallják a hangukat és bárhova eljut az üzenetünk!” 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató