2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Franciaország megemeli a nyugdíjkorhatárt

A francia kormány 2023. szeptember 1-jétől minden évben három hónappal emeli a nyugdíjkorhatárt Franciaországban - közölte sajtótájékoztatón Elisabeth Borne miniszterelnök.



Ma bemutatta a vitatott nyugdíjreform tervezetét, amelyet a kormány még az idén el akar fogadni.

"2023. szeptember 1-jétől a hivatalos nyugdíjkorhatár fokozatosan, évente három hónappal emelkedik, és 2030-ra eléri a 64 évet. (Emmanuel Macron) ötéves elnöki ciklusának végén 63 év és három hónap lesz" - mondta Borne.

Franciaországban a jelenlegi nyugdíjkorhatár 62 év a férfiak és a nők esetében.

Borne szerint "egyensúlyt kell tartani" a dolgozó polgárok és a nyugdíjasok száma között, amely folyamatosan növekszik az országban.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a kormány mintegy kétmillió nyugdíjjárulékot indexálna, hogy elérje a létminimum 85 százalékát, ami havi 1200 eurót jelent azok számára, akik 43 év munkaviszonnyal elérik a nyugdíjjogosultsághoz szükséges minimumot.

Hozzátette, hogy a reform korábbi nyugdíjba vonulást biztosít azoknak, akik korán kezdtek el dolgozni. A törvényjavaslat értelmében a nők szülési szabadsága beleszámít a ledolgozott évek számításába, míg eddig nem vették figyelembe.

Több ellenzéki politikus, köztük Marine Le Pen, a francia parlament jobboldali Rassemblement Nationale frakciójának vezetője és Jean-Luc Melanchon, a baloldaliak egyik vezetője már közölte, hogy megakadályozza a törvényjavaslat parlamenti szavazását.

Decemberben Philippe Martinez, Franciaország vezető szakszervezetének, a Munkavállalók Általános Szövetségének (CGT) vezetője azt mondta, hogy 2023 elején tömeges sztrájkok várhatók az országban, ha a kormány nem változtat a nyugdíjreform elfogadásáról szóló döntésén.

Bourne korábban nem zárta ki, hogy a kormány az alkotmány 49. cikkének (3) bekezdését alkalmazza a törvény parlamenti szavazás nélküli elfogadására, amit a Bourne-kormány az elmúlt hónapokban többször is megtett. Az Emmanuel Macron francia elnök által első hivatali ideje alatt javasolt nyugdíjreform-tervezet a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését irányozza elő 62-ről 65 évre 2031-ig.
2022 szeptemberében Franciaországban több mint 200 tüntetés zajlott a nyugdíjkorhatár emelése ellen. Több mint 250 000 ember vett részt rajtuk.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató