2023. február 08. - Aranka
EUR : 392.7
USD : 366.63
Időjárás ikon-1°

Kéri László: Az előválasztás mozgatja meg igazán a szavazókat

Kéri László a HírKlikknek nyilatkozott. A politológus a közelgő választásokról fejtette ki véleményét, mint mondta, jó lenne megtartani az előválasztást, ne akarjanak a pártok mindenáron okosabbak lenni a választók helyett. „Ezt a Fideszt csak egy egységes ellenzéki kihívó tudja leváltani. 

Az előválasztásra nem lehet azt mondani, hogy nem volt sikeres, hiszen semmi sem mozgatta meg úgy a szavazókat, mint 2021 őszén a többfordulós miniszterelnök-jelölt keresése. 
Mintegy 800 ezren vettek részt rajta” – fejtette ki Kéri.

Kell az előválasztás Kéri szerint

A politológus szerint az a vita, ami az előválasztás szükségességéről szól megint a lényeg megkerülése, miután világos, hogy külön-külön egyik pártnak sem lesz semmiféle esélye. Kéri kifejtette a véleményét arról is, hogy ha a legutóbbi közvéleménykutatásokra hivatkozva döntené el az egyik párt, hogy neki magasabb a támogatottsága s ebből az következne, hogy ő állítana jelöltet, az nem lenne más mint „politikai hazugság”.

Hozzátette, az előválasztás lehetőséget teremt a politikai vitákra is.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató