2023. február 08. - Aranka
EUR : 392.7
USD : 366.63
Időjárás ikon-1°

Eltemették Nagy Lászlót, a 2006-os tüntetések során fél szemére megvakított hazafit

A Megyeri úti temetőben kísérték utolsó útjára szerda délelőtt Nagy Lászlót, a 2006-os őszi utcai összecsapások során fél szemére megvakított férfit.

A gyászszertartáson felszólalók azt hangsúlyozták: Nagy László mindvégig az igazságtételért küzdött, áldozata pedig arra kötelezi a jogvédőket, hogy számoltassák el „a 2006. őszi terror felelőseit”.


 
Nagy László ötvenedik életévében, december elején hunyt el. Ő volt az, akinek a szemét 2006-ban kilőtték a rendőrök, miután részt vett a Fidesz 1956-os budapesti megemlékezésén. A férfit egy máig ismeretlen, őt közvetlen közelről, célzott lövéssel, gumilövedékkel arcon lövő rendőr sebesítette meg a Dob utcában. A férfi azonnal elveszítette az eszméletét, és mentők szállították kórházba, ahol a szájpadlásán keresztül operálták ki a lövedéket. Bal szemére végleg elveszítette a látását.
 
A történtek miatt Nagy László hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és más bűncselekmény miatt tett feljelentést, ám a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2007-ben megszüntette nyomozást, mert az elkövető kiléte nem volt megállapítható.

A Készenléti Rendőrség jogelődje, a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat (Rebisz) Nagy László 2007 elején előterjesztett kártérítési igényét teljes egészében elutasította. Később, peren kívüli egyezség keretében a Készenléti Rendőrség kifizetett neki 4,5 millió forintot, a sértett azonban további 11 millió forint kártérítést követelt.

A 2006-os rendőri fellépéssel kapcsolatban, 2011. szeptember 29-i keltezéssel Nagy László tizedmagával ismét feljelentést tett, amelyet az ügyészség nem utasított el.

„A kommunizmus örökségével szemben vívta ő a küzdelmét”

– hangsúlyozta a gyászszertartáson ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész, kiemelve: Nagy László sok gyakorló keresztényt megszégyenítő módon harcolt nemzetéért, felebarátaiért, és küzdött az igazságtételért. „Az a veszteség, ami őt testileg érte, lelkileg mégis nyereséggé válhatott, hiszen ez volt az a döntő mozgatórugó, ami jelezte, hogy ki kell állnia azokért, akiket a felelősség szellemi, erkölcsi alapon hozzá köti” – mondta ifj. Hegedűs Lóránt.

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, korábbi jobbikos országgyűlési képviselő úgy fogalmazott:

„egy rendkívül tisztességes és törhetetlen hitű, igaz szívű magyart vesztettünk el, aki egyúttal a 2006. őszi gyurcsányi terror felelőseinek elszámoltatását teljes erkölcsi alappal, kérlelhetetlenül követelő, élő lelkiismerete volt a nemzetünknek”.

Hozzátette: Nagy László mindig kész volt kiállni 2006 igazságáért és az igazságtételért. „Kevés olyan 2006. őszi áldozatot ismerhetünk, aki megnyomorítottsága és elnehezült élethelyzete ellenére ennyit tett volna azért, hogy minél többen megismerjék, milyen keményen csapott le a gyurcsányi terror 2006 őszén a megemlékezőkre és tiltakozókra” – fejtette ki.

Azzal folytatta: mivel az elkövetők felelősségre vonása a mai napig nem történt meg, tovább kell küzdeni azért, hogy „a 2006. őszi állami terrorért felelős politikai és rendőri vezetők ne úszhassák meg, pártjaik, csatlósaik ne kerülhessenek soha vissza a hatalomba, a gyurcsányi önkény időszakában koncepciós eljárás alá vont hazafiak pedig végre megkapják az eljárási kegyelmet”.

Gaudi-Nagy Tamás felolvasta a házi őrizetben lévő Budaházy György búcsúzó szavait is. Budaházy úgy fogalmazott, biztos benne, hogy 2006-os sérülés szerepet játszott Nagy László halálában. „Lacinak nagyon fájt, hogy nem volt elszámoltatás” – írta, hozzátéve: legyen az ő áldozata kötelezvény a túlélők, a jogvédők és a jogtalanság ellen küzdők számára, hogy nem törődnek bele az igazságtalanságba.

Beszédében Gaudi-Nagy megemlítette azt is, hogy

nem Nagy László volt az egyetlen, aki a 2006-os rendőrterrorban megvakult. Csorba Attila szintén 2006 őszén vakult meg a gumilövedékektől, ő 2013-ban lett öngyilkos

– közölte.

Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetője a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete (KJE) nevében kijelentette: bajtársi összefogással „mindent meg kell tennünk”, hogy Nagy László halála ne legyen hiábavaló, és hogy ne kerülhessenek újra hatalomba azok az emberek, akik nem ítélték el a bűnösöket, illetve akik a mai napig támogatják az „indirekt gyilkosokat”.

Utalt arra is, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a mai napig nem ismeri el a felelősségét a 2006-os őszi események kapcsán. Gonda László megjegyezte továbbá, hogy Nagy László szemét nagy valószínűséggel egy azóta elhunyt rendőr lőtte ki.

Nagy László több dokumentumfilmben is szerepelt. A Skrabski Fruzsina által rendezett Áldozatok 2006 című film felvételei során a rendező egy lakossági fórumon felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy kérjen bocsánatot a jelen lévő Nagy Lászlótól. Gyurcsány Ferenc ezt nem tette meg.

Nagy László emlékére szerda este 7 órakor mécsesgyújtás lesz a Hazatérés Templománál, a 2006-os áldozatok emléktáblájánál.

(Hirado.hu)

Képgaléria

(Kattins a képre a nagyobb méretért)
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató