2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

A DK az Országgyűlés kulturális bizottságának összehívását kezdeményezi az Erasmus-ügy miatt

A DK az Országgyűlés kulturális bizottságának összehívását kezdeményezi az Erasmus-ügy miatt. Kálmán Olga, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati online sajtótájékoztatóján azt mondta, a héten derült ki, hogy az Orbán-kormány miatt a magyar egyetemek jelentős része nem vehet részt a nemzetközi felsőoktatási programban.

A DK-s politikus úgy fogalmazott: hiába szólt előre az Európai Bizottság, hogy a magyar egyetemek nem lehetnek fideszes alapítványok kezében, ez sem Orbán Viktor miniszterelnököt, sem az alapítványok kuratóriumaiban ülő fideszes politikusokat nem érdekelte.

A kulturális bizottság egyik alelnökeként Kálmán Olga a testület összehívását kezdeményezte, hogy Pintér Sándor belügyminiszter, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Varga Judit igazságügyi miniszter személyesen számoljanak be arról, “hány kutatónak lehetetlenítették el a munkáját, és hány egyetemistának törték össze az álmait”.

Közölte: tudni akarják, hogy mikor mond le az összes fideszes politikus az összeférhetetlen kuratóriumi pozíciójáról.

A DK célja annak elérése, hogy a magyar egyetemek újra részt vehessenek a nemzetközi felsőoktatási programban, a magyar hallgatók pedig újra mehessenek cserediákként európai egyetemekre

– jelentette ki Kálmán Olga.

(PS)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató