Az orosz védelmi minisztérium pénteken bejelentette, hogy január 12-én este elfoglalták a kelet-ukrajnai Szoledart, az ukránok viszont azt mondták, hogy még tartják magukat a városban, ami „az egész háború egyik legvéresebb csataterévé vált”.
A CNN stábja péntek délután is folyamatos harcokról számolt be Szoledar környékén. A várostól mintegy 4 kilométerre lévő stáb szemtanúja volt annak, hogy az ukrán csapatok kivonulnak a városból. A tudósító szerint a visszavonulás szervezettnek tűnt, az ukránok között nem volt pánikhangulat.
Szoledar jelentősége katonai szempontból minimális, de az egykor 10 ezer lakosú város elfoglalása lehetővé tenné az oroszoknak, hogy a közeli Bahmutra koncentráljanak, amit nyár óta ostromolnak.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.