2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Beismerte tettét az újbudai rendőrgyilkos, egy hónapra letartóztatásban marad

Beismerő vallomást tett a rendőrgyilkos, aki január 12-e csütörtök este késsel támadt három rendőrre, akik közül egyet olyan súlyosan megsebesített, hogy ő meghalt. Mivel a gyanú a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint teljesen egyértelmű, a férfi letartóztatását február 15-ig elrendelték.

A Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya megerősítette, hogy vasárnap délelőtti határozatuk alapján letartóztatták az újbudai rendőrgyilkosság gyanúsítottját, és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe küldik 30 napra.

Kiderült, mi lesz a sorsa az újbudai rendőrgyilkosság gyanúsítottjának: A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) 2023. január 15-én, vasárnap több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt elrendelte a 35 éves Sz. Szilárd letartóztatását 2023. február 15-ig – derül ki a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának közleményéből.

ORVOSI SZAKVÉLEMÉNY ALAPJÁN A LETARTÓZTATÁS HELYSZÍNÉÜL AZ IGAZSÁGÜGYI MEGFIGYELŐ ÉS ELMEGYÓGYÍTÓ INTÉZETET (IMEI) JELÖLTÉK KI.

A bíróság megállapítása szerint a megalapozott gyanú a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll, ezen kívül

AZ ÜLÉSEN A GYANÚSÍTOTT TÉNYFELTÁRÓ, BEISMERŐ VALLOMÁST TETT.

A határozatból az is kiderül, a bűnismétlés veszélyét alátámasztja, hogy a gyanúsítottat a BKKB testi sértés és garázdaság vétsége miatt 2022. november 7-én jogerős büntetővégzésével 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

A fentieken kívül a terhelt ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon egy párhuzamos büntetőeljárás is folyik garázdaság vétségének gyanúja miatt. A gyanúsított tehát személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig a másik büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt – áll a határozatban.

A gyanúsított nyilatkozata szerint alkalmi kábítószerfogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza. A bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.


Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató