2023. január 27. - Angelika
EUR : 389.46
USD : 357.93
Időjárás ikon

Kocsis Máté: Új fejlemények a dollárbaloldal botrányáról

„Új fejlemények láttak napvilágot a dollárbaloldal ügyében a nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén” – jelezte a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője jelezte, hogy a magyar választások befolyásolására több pénz érkezett külföldről, és egyre inkább tisztul a kép a hazai baloldali és liberális szereplőkről is. 

„Mivel a ma megismert jelentés 2052. december 31-ig került szabályszerűen titkosításra, és így a részletekről nem áll módomban tájékoztatást adni, ezért kezdeményeztem a minősítés feloldását”

– hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Továbbá reményét fejezte ki, hogy hamarosan mindenki számára elérhető lesz a jelentés, hiszen az ország szuverenitását durván sértő, példátlan akcióról van szó, amelyről minden magyarnak joga van tudni.

Mint ismert, Márki-Zay Péter a Magyar Hang augusztusi, Gulyáságyú című műsorában maga vallotta be, hogy százmilliókat – sőt mint utóbb kiderült: hárommilliárd forintot – kapott a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) az Egyesült Államokból. Márki-Zay Péter egyértelműen beismerte, hogy a baloldali pártok választási kampányára költötték az Amerikából kapott dollármillió­kat.

Ezután Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szeptemberben a kormánypártok kihelyezett frakcióülése után jelezte: indítványozzák, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tekintse át a baloldali pártok külföldi kampánytámogatásának ügyét. A kormánypárti politikus később kezdeményezte, hogy az illetékes szolgálatok oldják fel az első vizsgálati jelentés harminc évre szóló titkosítását. Miután ez megtörtént, Kocsis Máté még ősszel a Facebook-oldalán jelezte: a dollárbaloldal a választások előtt elhallgatta a külföldi pénzt, sőt később még azt is tagadták, hogy külföldi finanszírozókkal lennének kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy az érintettek sokszor ellentmondó állításokat tesznek, és összevissza beszélnek. A frakcióvezető hozzátette: ez csak a feltárómunka eleje.

Ahogy arról korábban portálunk beszámolt, a Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy nevű szervezeten keresztül az MMM-nek juttatott pénzből finanszírozták az óriásplakátokat, a Facebook- és YouTube-hirdetéseket.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató