2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Morawiecki: Meg fogjuk nyerni ezt a háborút, Németországgal vagy nélküle

Ha Berlin nem hagyja jóvá a Leopard harckocsik átadását Ukrajnának, akkor Lengyelország egy szűkebb, Németország nélküli koalícióban is támogatná korszerű fegyverekkel az Oroszország által megtámadott országot – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő vasárnap.

A miniszterelnök azzal kapcsolatban nyilatkozott a PAP hírügynökségnek, hogy pénteken a németországi Ramsteinben tartott találkozón Ukrajna szövetségeseinek nem sikerült megállapodniuk a Leopard–2 nehézharckocsik átadásáról. Boris Pistorius német védelmi miniszter azt mondta, megvizsgálják a lehetőségeket, felmérik a német haderőben használt Leopard–2-k állományát.

Morawiecki elfogadhatatlannak nevezte Berlin magatartását. A már csaknem egy éve tartó ukrajnai háborúban naponta halnak meg ártatlan emberek –érvelt.

Németország „beleesett a saját csapdájába, évek óta folytatja az Oroszországhoz való közeledés politikáját” – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: ez a politika kudarcot vallott, Berlin pedig még mindig nem tudja beismerni a hibáját.

Ukrajna és Európa meg fogja nyerni ezt a háborút, Németországgal vagy nélküle

– jelentette ki Morawiecki, hozzáfűzve: a németeken múlik, csatlakoznak-e „az orosz barbárság megállítását célzó misszióhoz, vagy végig tétlenül nézik, arra kárhoztatva magukat, hogy a történelem rossz oldalára kerülnek”.

Lengyelország korábbi bejelentés szerint egy szélesebb nemzetközi koalíció keretében 14 német gyártmányú Leopard harckocsit adna át Ukrajnának. Arra válaszolva, hogy német hozzájárulás nélkül a kezdeményezés miképpen valósulhat meg, Morawiecki azt mondta: Varsó „kisebb koalíciót” fog építeni azon államokból, amelyek „készek átadni Ukrajnának korszerű felszerelésük, korszerű tankjaik egy részét”. A Leopardokat Morawiecki ebben az összefüggésben konkrétan nem említette.

Varsó azt javasolta, hogy a nyugati államok szélesebb koalíciója legalább egy páncélos dandárnyi tankot adjon Ukrajnának. Leopard–2 harckocsik átadására eddig Lengyelországon kívül Finnország és Dánia fejezte ki készségét. Rishi Sunak brit miniszterelnök pedig bejelentette, hogy Nagy-Britannia Challenger–2 harckocsikat szállít Kijevnek.

A ramsteini találkozót követő sajtókonferencián Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter kijelentette: nem veszett el a remény arra, hogy Ukrajna Leopardokat kapjon. 

Közölte továbbá: Lengyelország ki tud képezni egy ukrán dandárt, és felszerelni azt T–72-es szovjet harckocsikkal és gyalogsági harcjárművekkel. Marcin Przydacz, az államfői külügyi iroda főnöke szombaton bejelentette: a kiképzés napokon belül megkezdődik.

Szombaton a három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia külügyminiszterei is felszólították Berlint, hogy mihamarabb küldjön Leopardokat Kijevnek.

 

 

MTI

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató