A svédek azzal, hogy megverték a portugálokat, a legjobb nyolc közé repítettek minket.
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott az olimpiai selejtezőre, mivel vasárnap este negyeddöntőbe került a világbajnokságon.
A magyarok a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, az pedig hétfőn dől el, hogy a szerdai, stockholmi negyeddöntőben Dániával vagy Egyiptommal találkoznak. A legjobb nyolc közé jutásukat az döntötte el, hogy a göteborgi középdöntő-csoport utolsó mérkőzésén Svédország 32-30-ra legyőzte Portugáliát vasárnap este, ezzel a magyar csapat a tabella második helyén végzett.
A nemzetközi szövetség (IHF) olimpiai kvalifikációs tornáit 2024. március 11-17. között rendezik, mindhárom helyszínen négy csapat szerepel, amelyek közül az első két-két helyezett jut ki a jövő nyári párizsi ötkarikás játékokra.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
