2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

NATO-tisztségviselő: A szövetség készen áll a közvetlen konfrontációra Moszkvával

Rob Bauer, a NATO Katonai Bizottságának elnöke a portugál RTP tévécsatornának adott interjújában kijelentette, hogy az Egyesült Államok vezette blokk készen áll az Oroszországgal való közvetlen konfrontációra, írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség,- szemlézi az Index.

Egy erre vonatkozó kérdésre válaszolva azt állította: „Készen állunk”. Utána gyorsan leszögezte, hogy a NATO csak akkor lép a tettek mezejére, ha Oroszország átlépi a vörös vonalat azzal, hogy megtámadja valamelyik NATO-tagállamot.

A katonai tisztviselő hangsúlyozta, hogy a NATO-nak felkészültnek kell lennie, mert jelenleg Oroszországé a katonai kezdeményezés.

Kiszélesedhet a katonai konfliktus

A NATO vezetője korábban aggodalmának adott hangot, hogy az ukrajnai harcok háborúvá szélesedhetnek Oroszország és a védelmi szövetség között.

Ha a dolgok rosszul alakulnak, annak szörnyen rossz vége lehet. Ez egy szörnyű háború Ukrajnában. Olyan háború is, amely a NATO és Oroszország közötti háborúvá fajulhat. Mindennap azon dolgozunk, hogy ezt elkerüljük – idézte az Independent Jens Stoltenberget.

A Kreml többször is azzal vádolta a NATO-szövetségeseket, hogy a konfliktus részesévé váltak azáltal, hogy fegyverekkel és tankokkal látják el Ukrajnát, kiképzik csapatait és katonai hírszerzési információkat adnak az orosz erők elleni támadásokhoz.

A Nyugat hosszú éveken át szégyentelenül kihasználta erőforrásait, népirtásra és terrorra buzdított a Donbaszban, és gyakorlatilag gyarmattá változtatta az országot. Most pedig cinikusan ágyútölteléknek, Oroszország elleni faltörő kosnak használja az ukrán népet azzal, hogy továbbra is fegyverekkel és lőszerrel látja el Ukrajnát, zsoldosokat küld, és öngyilkos pályára állítja az országot – nyilatkozta Vlagyimir Putyin orosz elnök. 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató