Lengyelország már megkezdte az ukrán katonák kiképzését a német gyártmányú Leopard tankokra – közölte Mariusz Błaszczak pénteken Kijevben, ahol ukrán kollégájával, Olekszij Reznyikovval tárgyalt.
A Reznyikovval tartott közös sajtótájékoztatón Błaszczak azt mondta, hogy az ukrán csapatok „hamarosan befejezik kiképzésüket”. Arra a kérdésre, hogy mennyi ideig tart a kiképzőprogram, Błaszczak azt mondta:
„Ez nem napok és nem is hónapok kérdése. Ez hetek kérdése.”
Hozzátette, hogy a képzés eredményes lesz. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a múlt héten a kanadai televíziónak adott interjújában kijelentette, hogy Lengyelország további 60 harckocsit küld Ukrajnába a már megígért 14 német gyártmányú Leopard mellett. Vadim Omelcsenko, Ukrajna párizsi nagykövete múlt pénteken pedig azt mondta, hogy a nyugati országok összesen 321 harckocsi küldését ígérték Ukrajnának, hogy ezzel segítsék az Oroszország elleni háborút.
(Körkép)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
