Ehhez törvénymódosítást is javasol a Nép Szolgája párt.
A parlamenti többséget alkotó, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája párt frakciója olyan törvénymódosításokat készített elő, amelyek lehetővé teszik, hogy hadiállapot idején katonát nevezzenek ki védelmi miniszternek – mondta el Marjana Bezuhla, a nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottság alelnöke vasárnap az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.
A politikus szavai szerint az egyik tervezetük szerint ez csak a hadiállapot idejére vonatkozna.
Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy a napokban olyan információk láttak napvilágot, amelyek szerint leválthatják Olekszij Reznyikov védelmi minisztert – akinek más kormányzati tisztséget ajánlanak fel –, a helyére pedig Kirilo Budanov dandártábornokot, a védelmi tárca hírszerzési főigazgatóságának vezetőjét neveznék ki.
Azonban 2018 óta az ukrán jogszabályok szerint csak civil lehet védelmi miniszter, de civilnek számítanak a már leszerelt, korábbi katonák is – fejtette ki a hírportál.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
