Ramzan Kadirov szerint az utóbbi időben felerősödött az ukrán propaganda.
A csecsen hadúr Telegramon azt írta, „különösen viccesek voltak az azovos nácik és a velük kapcsolatban álló csoportok, akik azzal fenyegetőztek, hogy visszafoglalják a Krímet”.

Még inkább vicces, hogy ez azoktól az azovosoktól hangzott el, akik Mariupolt is vissza akarták foglalni, és azt ígérték, az utolsó katonáig harcolnak. Majd a végén letolt gatyával adták meg magukat
– fogalmazott Ramzan Kadirov.
A csecsen hadúr úgy folytatta, jobban tennék az ukránok, ha nem ilyen olcsó ígéretekkel és fenyegetőzésekkel dobálóznának, hanem bátrak lennének, és megjelennének a frontvonalon.
„Térjünk a lényegre! Mutassátok meg, milyen emberek vagytok! Mi készen állunk arra, hogy harcoljunk. Még akkor is, ha mindezt kevesebb felszereléssel és emberrel is kell véghez vinnünk” – zárta bejegyzését Ramzan Kadirov.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.