2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A szlovákiai béketüntetésen elvertek egy ukrán zászlós fiatalt

Elsőként a liberális Denník N nevű lap közölte annak a fiúnak történetét, akit a losonci béketüntetésen előbb vulgárisan, majd fizikálisan is bántalmaztak azért, mert ukrán zászlót terített magára.

A Denník N által közölt, a losonci „békemeneten” készült felvételen az látszik, ahogy egy negyven év körüli férfi dühösen szidja Matúš Géč-et, aki egy ukrán zászlóval vett részt a tüntetésen.

„Takarodj Ukrajnába, a p***ba. És ne mosolyogj, mint egy f*sz, értesz engem?”

– hangzott el a férfi szájából.

Mások lökdösni kezdték a fiút. „Próbáld ezt tenni Gyetván, ott rögtön szétvágnak” – mondta egy másik tüntető a húszéves orvostanhallgatónak, aki megpróbálta megértettni a többiekkel, hogy ő is békét szeretne, de Ukrajna oldalán áll.

„Azért jöttem, hogy szabadon véleményt mondhassak. Szabad országban vagyunk, ne támadjanak rám” – mondta. Nem sokkal ezután két férfi a földre vitte, rátérdeltek.

Matúš ezt követően felállt, és folytatta a menetet a többiekkel. A tüntetésről egy sebbel tért haza az arcán. Támadójában egy poltári szakközépiskola angoltanárát vélte felfedezni.

A libsi Denník N-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy az, ami vele történt, nem tántorította el őt attól, hogy további béketüntetésen vegyen részt.

(Ujszo.com)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató