Oroszország barbár és embertelen háborút folytat Ukrajna ellen, nevében emberiesség elleni bűncselekményeket követnek el a megtámadott országban – jelentette ki Kamala Harris szombaton az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC).
Az amerikai alelnök a világ legrangosabb biztonságpolitikai fórumán orosz fegyveresek által Ukrajnában elkövetett gyilkosságokról, kínzásokról, szexuális bűncselekményekről és ukrán állampolgárok Oroszországba áttelepítéséről gyűjtött adatokat ismertetve kiemelte: „áttekintettük a bizonyítékokat, ismerjük a jogi előírásokat, és nem kételkedünk abban, hogy emberiesség elleni bűncselekményekről van szó”.
Az Egyesült Államok kormányának nevében „azt mondom a bűncselekmények elkövetőinek és feletteseiknek vagy bűntársaiknak is, hogy
felelősségre vonjuk önöket”
– húzta alá a demokrata politikus. Kijelentette, hogy hazájában pártpolitikai oldalakat átívelően egységes és szilárd Ukrajna támogatása, az Egyesült Államok így kitart Ukrajna mellett, ameddig csak szükséges. „Az idő nem Putyinnak dolgozik” – mondta Kamala Harris.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
