2024. július 18. - Frigyes
EUR : 390.9
USD : 357.25
Időjárás ikon35°21°

Orbán Viktor a legalkalmasabb kormányfőnek

A magyarok 49 százaléka Orbán Viktort tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen – derül ki a Nézőpont Intézet aktuális kutatásából. 



Mint írják, a kormányfő a jelölti versenyben utcahosszal vezet, hiszen a személye iránti bizalom közel négyszer akkora, mint a DK, hétszer akkora, mint a Mi Hazánk és nyolcszor akkora, mint a Momentum vezetője iránt.

A Nézőpont Intézet felmérése alapján a képzeletbeli dobogó második fokára a DK-s Dobrev Klára került, aki a választók mindössze 13 százalékának tudta elnyerni a bizalmát. A harmadik helyen Toroczkai László szerepel, akit a választók hét százaléka tart a legalkalmasabbnak a feladatra. Vele szinte holtversenyben van Donáth Anna a hatszázalékos eredményével, akinek a visszatérése egyelőre sikertelen, hiszen támogatói köre a felét sem éri el Dobrevének. Közel annyian gondolják úgy, hogy egyikük sem a legalkalmasabb jelölt – 11 százalék –, mint amennyien Dobrevet választották, a tanácstalanok aránya pedig annál is nagyobb, mint amennyien Donáthra adnák a voksukat.

Az évek óta fennálló ellenzékváltó hangulat újabb bizonyítéka, hogy a potenciális baloldali szavazók több mint egynegyede, 27 százaléka nem tud választani a jelenlegi ellenzéki ajánlat közül. 
Kifejezetten rossz eredmény a visszatérő Donáth Anna számára, hogy tíz baloldali szavazóból mindössze egyet – 12 százalék – tudott eddig maga mellé állítani, míg elsődleges konkurenciája, Dobrev Klára ugyanennek a baloldali választói közönségnek több mint egyharmadát, ami 37 százaléknak felel meg. Vagyis a baloldali jelöltek továbbra sem elsősorban Orbán Viktor, hanem egymás kihívói – állapítja meg a Nézőpont Intézet.

Mint ismert, az elmúlt hetekben az ellenzék több vezetője, Toroczkai László, Donáth Anna és Dobrev Klára, hétvégén pedig Orbán Viktor is megtartotta évértékelő beszédét. A Nézőpont Intézet a reprezentatív kutatásában arra volt kíváncsi, hogy a jelenlegi politikai választékból kit tartanak a magyarok a legalkalmasabbnak Magyarország miniszterelnökének.

(MNO)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató