2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Három orvost tartóztattak le gyógyászati segédeszközös csalás miatt

A törvényszék úgy gondolta, az öt gyanúsított megpróbálná befolyásolni a bizonyítást, ha szabadlábon védekezhetne, ezért elrendelték a letartóztatásukat.Három orvost és két cégvezetőt tartóztatta...

A törvényszék úgy gondolta, az öt gyanúsított megpróbálná befolyásolni a bizonyítást, ha szabadlábon védekezhetne, ezért elrendelték a letartóztatásukat.

Három orvost és két cégvezetőt tartóztattak le gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyekben – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda néhány hete tartott razziát az ország több pontján, és újabb orvosokat, cégvezetőket hallgattak ki gyanúsítottként.

Az ügyészség többek között indítványozta három orvos és két cégvezető letartóztatását, az elsőfokú bíróság azonban közülük három gyanúsítottal szemben bűnügyi felügyelet rendelt el, kettőt pedig szabadlábra helyezett.

Az ügyészség fellebbezett ez ellen, mert mind az öt gyanúsítottnál fennáll a veszély, hogy megpróbálják befolyásolni a bizonyítást. Ezt így gondolta a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék is, amely helyt adott az ügyészi fellebbezésnek, és elrendelte mind az öt gyanúsított letartóztatását.

 

MTI

 

#Police #orvosok

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!