2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Ferenc pápa Magyarországra látogat áprilisban

A katolikus.ma információit egyházi és diplomáciai források is megerősítették.

A másfél éve tervezett látogatás húsvétot követően, április végén megvalósul, amit a Vatikán e hét végén, vagy a jövő hét elején hivatalosan is kihirdethet. 

Ferenc pápa legutóbb 2021. szeptember 12-én lépett Magyarország területére: akkor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére érkezett, az úgynevezett statio orbis misét celebrálta a Hősök terén. A délelőtt folyamán találkozott a magyar katolikus püspökökkel, valamint más felekezetek vezetőivel, valamint hivatalos találkozót bonyolított Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János köztársasági elnökkel. 

Akkor néhány órát töltött csupán Budapesten, majd továbbutazott Pozsonyba, apostoli látogatást tett Szlovákiában. Pozsonyból hazafelé a repülőgépen újságírói kérdésre reagálva azt mondta: „megígértem az elnökötöknek, akivel találkoztam –ez a harmadik alkalom, hogy találkozom vele –, hogy átgondolom, vajon jövőre vagy a rákövetkező évben el tudnék-e jönni,

mert nagyon sok értékük van a magyaroknak.

Megragadott, mennyire mély nálatok az ökumenizmus iránti érzék. Ez mélyen megérintett.” 

A Szentatya idén már tett egy apostoli utat: január 31. és február 5. között a Kongói Demokratikus Köztársaságot és Dél-Szudánt kereste fel. Magyarországi útját már csak egyedül egészségi állapotának változása akadályozhatja meg. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató