Nem szólíthatsz például mindenkit úgy, aminek látod, „mert mindenkinek más elképzelése van a genderdolgokról, lekapják a fejedet egyből, ha rosszul szólítasz meg valakit” – meséli berlini élményeit Orsolya.
Rázmán Orsolya Berlinben tanuló fiatal filmessel készített interjút a Főtér. A kolozsvári Rázmán Orsolyát tavaly ősszel felvették egy híres berlini filmes magánegyetemre, ahova a világ minden tájáról jelentkeznek diákok. A lány elmeséli, hogy sok konfliktusa volt az egykori tanáraival, nem értett egyet az elvárásokkal, úgy érezte, semmi hasznosat nem kap az iskolában. Aztán Berlinben megtapasztalta, hogy „másképp is lehet csinálni ezt az oktatás dolgot”.
Érettségiről és követelményekről
Orsolya úgy érezte el kell menekülnie Kolozsvárról. Először Budapesten, végül Berlinben kötött ki. „Nem akartam a Harap-Albból érettségizni fölöslegesen egyrészt, másrészt meg nem szerettem tanulni, főleg nem az itteni rendszerben.
Nem mondom azt, hogy Magyarországon jobb lenne a rendszer, de el akartam menekülni”
– magyarázza a lány, aki szerint az érettségi tantárgyak, illetve főleg az elvárások: fölöslegesek. „De ezt Magyarországon is ugyanígy gondoltam, nincs is érettségim. 12-ikben megbuktattak két tantárgyból, így nem érettségiztem” – teszi hozzá.
Orsolya kifejti: „Számomra nem volt megfelelő az oktatási rendszer, persze volt, akiknek igen. Az a szomorú, hogy nagyon sok olyan osztálytársam volt, akik színtiszta tízesek voltak egész végig, de semmi nem történt velük. Nem volt szociális életük, otthon ültek folyamatosan, és tanultak.” A lány Berlinben, az egyetemen azt tapasztalja, hogy az a pénz, amit a szülei vagy ő fizetnek az egyetemért, „az a tanárok legit jókedvére megy”.
Arról, hogy „melyik a jobb”
„Nem olcsó, de ha azt veszem, hogy mondjuk ingyen jársz egy egyetemre, de olyan gagyi a felszerelés, hogy nem tudsz leforgatni semmit vele, meg nem is nagyon akarod használni, vagy fizetsz egy adott összeget, és olyan felszerelésed van, hogy eldobod az agyad, akkor nem kérdés, melyik a jobb” – jegyzi meg.
Orsolya úgy véli, az, hogy kettőre megy egyetemre, abban segít neki, hogy felkel,
megcsinálja „a french press-es kicsi kávéját”, megnézi a reggeli sorozatát vagy olvas valamit, és utána bebiciklizik az egyetemre.
A lány szerint a másik, ami Berlinben nagyon jól működik, hogy vannak úgynevezett hogy vagy? körök. Minden nap az első órán mindenki elmond magáról annyit, amennyit akar épp aznap. „Például, hogy figyelj, tegnap meghalt a macskám, légy szíves ne ma szopassatok, inkább gyertek és kérdezzétek meg, hogy vagyok, mert szükségem van rá. És így elkerüljük a konfliktusokat, olyan közeget alakítunk ki, ahol mindenki biztonságban érzi magát. Itt Erdélyben bármi lehet, eltöröd a lábadat, kitöröd a nyakadat, tegnapelőtt egy közeli ismerősöd temetése volt, ki a faszt érdekel, felelsz, kettest kapsz, aztán megbuktatlak és nem engedlek érettségizni.”
A lány kitér arra is, hogy Berlinben nagyon nagy a diverzitás, nem szólíthatsz például mindenkit úgy, aminek látod, „mert mindenkinek más elképzelése van a genderdolgokról, lekapják a fejedet egyből, ha rosszul szólítasz meg valakit, és ezt nagyon nehéz volt megszokni, de most már egyre egyszerűbb”.
Orsolya az interjú végén megüzeni volt iskoláinak és tanárainak, hogy semmit az égvilágon nem köszönhet nekik, és ha egyszer híres rendező vagy operatőr lesz, akkor meg se fogja említeni őket, mert nem érdemlik meg.
