A rendőrség tegnap este elfogta és őrizetbe vette K. G.-t, az LMP egykori politikusát, aki ellen pedofília gyanújával adtak ki elfogatóparancsot – értesült a Magyar Nemzet, amelynek információját a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette. A lap úgy tudja, az ellenzéki párt egykori képviselője
a gyanú szerint egy 14 év alatti kisfiúval fajtalankodhatott.
A 67 éves férfi nem ismeretlen a somogyi közéletben, korábban a zöld párt önkormányzati képviselője és parlamenti képviselőjelöltje is volt, de végül nem őt indították 2018-ban. Az LMP a körözés hírének kirobbanása után közleményében azt közölte, hogy a férfi 2017 decembere óta nem tagja a pártnak.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.