2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Botrány a miskolci kocsonyafesztiválon - elkordonozták a romákat

Az Igaz Szó Magyarországi Romák Független Érdekszövetsége is kitelepült volna a rendezvényre, hogy adományt gyűjtsenek, amiért cserébe jelképesen lufikat osztottak volna. A helyi rendészek azonban kordonnal vették őket körbe, míg kitalálták, milyen indokkal zavarhatnák el őket.

Horváth Gyula, a szervezet elnöke egy önkéntessel jelent meg a rendezvényen, amin részt vett már korábban több alkalommal is. Az Igaz Szó Magyarországi Romák Független Érdekszövetsége ingyenes jogi tanácsadást nyújt a hozzájuk fordulóknak, és a működésük finanszírozására szerettek volna adományt gyűjteni, de hiába.

Horváth szerint reggel egy 40-50 év körüli férfi szólt rá, aki a Miskolci Rendészet aznapi szolgálati vezetőjeként mutatkozott be neki. A férfi azt mondta: „Ne pofázzon, mert megbüntetem! Zavarja a rendezőséget maga meg a tevékenysége is! Csomagoljon, menjen innen”.

Reggel óta zaklatnak, amióta elkezdődött a kocsonyafesztivál. Először el akartak zavarni, aztán megfenyegettek, majd el akartak kordonnal takarni. Voltak itt vagy tízen, ellenőrizték a papírjaimat, de minden hivatalos engedéllyel rendelkezem  – mesélte a Hírklikknek a civil szervezet elnöke.

Elmondása szerint legalább két órán keresztül egyeztetett mindenféle szervezetekkel a miskolci rendészet szolgálati vezetője, hogy kitaláljanak valamiféle indokot, amivel elküldhetik őt a helyről. Közben fotózták is őt, a standját és talán még a szervezet önkéntes segítőjét is. 

Először a rendészek azt állították, a magánterületre is önkormányzati engedély kell. Miután kiderült, hogy ez nem igaz, azzal próbáltak érvelni, hogy kisajátította a rendezvény szervezősége a helyet, ahol a civil szervezet standja állt. Csakhogy közvetlenül mellette is állt egy autó, aminek nem kellett távoznia.

Elvette a rendész a telefonomat, arról hívta, és azon keresztül beszélte meg a Kaiser és társa Bt.-vel, a Széchenyi út 21–23. szám alatti társasház közös képviselőjével, hogy szóban vegye el tőlem a magánterület használati engedélyét. Hangsúlyozta, a Miskolc Autó maradhat, de az adománygyűjtő egyesületnek mennie kell. Közben még hat, szolgálatot teljesítő rendőr érkezett, akik körbevettek – mondta Horváth a lapnak. 

„Nem tudok mit tenni, vissza kell hogy vonjam az engedélyt, mert jogszabályra hivatkoznak, a területhasználati díjat két héten belül visszafizetem” – válaszolta erre a társasház kezelője.

Kaiser Gábor közös képviselő elmondta, szabályos engedélyt adtak ki, és minden, területhasználatra vonatkozó szabályt betartottak, ahogyan azt tették eddig is, bár elgondolkodott azon, hogy vajon jogosan vonatták-e vissza vele a miskolci rendészet emberei a kiadott érvényes engedélyt. 

Miért történhetett?

Horváth Gyula úgy véli, a mellette lévő árus lehet az egész mögött, mert reggel az ő kibérelt területén parkolt, így elfoglalta azt, a társasház közös képviselője pedig felhívta őt, hogy hagyja el a helyszínt, mert azt már kiadták másnak. Ez nem tetszett neki, és miközben elment onnan, még odaszólt, hogy „kordont fogsz kapni!”

Pár perc múlva megjelent egy férfi, aki a rendezvény egyik szervezőjeként mutatkozott be, lefényképezte az egyesület engedélyét, és közölte, hogy egyeztet a polgármesterrel, ugyanis ő dönti el, hogy mi történjen – mesélte az elnök. 

A civil szervezet nem tudott adományt gyűjteni – lufikat adtak volna jelképesen az adományért cserébe –, ugyanis a „hatósági jelenlét” miatt senki sem közelítette meg a standot. Az elnök szerint diszkriminálták, amikor a területről csak őt zavarták el, ráadásul a másik árus, aki egyébként nem cigány, viszont szintén lufikat árul, maradhatott a rendezvényen. 

„Már hívtam is az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát, és bejelentettem a történteket, most, hogy már el is zavartak, elküldtem írásban is a panaszt, és természetesen megteszem a rendőrségi feljelentésemet is” – jelentette ki Horváth Gyula. Hozzátette, 2009 óta rendszeresen kapott engedélyt a Miskolci Ingatlankezelő Zrt.-től, majd az Álompalota Ingatlanirodától, akkoriban nyugodtan működhetett ugyanezen a területen ugyanez a roma civil szervezet a korábbi kocsonyafesztiválok és régiségvásárok idején is.

 

(Index)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató