2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Gyurcsány: Előtte megbeszéltük, hogy kimegyünk, és hosszan, tüntetőleg megöleljük egymást

„Ez egy tisztességes, tehetséges, sokat dolgozó nő, szerintem tisztességtelenül bántják. Én ezért megküzdök. Az emberek többsége nem bírta ki, amit ő, itt sok átsírt éjszaka van” – mondta az ATV-ben hosszú idő után felbukkanó Gyurcsány Ferenc. A politikus belebegtette: jövő hét hétfőn újabb ellenzéki politikus léphet át a DK-ba.

Egy nappal az elhíresült parlamenti jelenete után az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Gyurcsány Ferenc. Rónai Egon először arról kérdezte a volt miniszterelnököt, hogy a z utóbbi időben miért nem szerepel a rendszeresen a médiában.

„Nézze, nagyon kevés politikai műsor van, és azok is inkább a napi aktualitásokról szólnak, abban pedig nálam sokkal jobbak is vannak a DK-ban” – mondta a DK pártelnöke, aki cáfolta, hogy ennek a tartózkodásnak köze lenne az április 3-i választásokhoz.

Hozzátette: rengeteget dolgozik, reggeltől estig pártszervező munkát végez.

„Nincs Gyurcsány Ferenc közjogi méltóságra jelölve Magyarországon”

– hárította a saját szerepére vonatkozó kérdést a politikus, hozzátéve, hogy az ő törekvése egyedül az, hogy az a politika legyen többségben, amit ő képvisel, de ő csak 7 éves Skodát vezet, és nem is vágyik többre.

„Vona Gábor lemondásával erősödött a Jobbik, vagy nem? Fekete-Győr lemondásával erősödött a Momentum, vagy nem? Schiffer lemondásával erősödött az LMP, vagy nem? Folytassam? Karácsony Gergely lemondásával erősödött a Párbeszéd, vagy nem?”

– vágott vissza Gyurcsány, amikor a politikában betöltött szerepéről kapott újabb kérdést. 

„Akkor lemondani, ha utána jobb lesz”

– szögezte le Gyurcsány.

„Ez egy tisztességes, tehetséges, sokat dolgozó nő, szerintem tisztességtelenül bántják. Én ezért megküzdök. Az emberek többsége nem bírta ki, amit ő, itt sok átsírt éjszaka van” – mondta Ráczné Földi Juditról a DK-elnök.

„Mi azt előtte a frakcióülésen megbeszéltük, hogy kimegyünk, és hosszan tüntetőleg megöleljük egymást. Mindenki menjen a csudába”

– mondta az elhíresült jelenetről Gyurcsány.


Újabb igazolás

Az interjúból kiderült az is, hogy jövő hétfőn újabb politikus érkezik a DK-ba egy másik ellenzéki pártból, amiről az a párt még nem tud. A DK-vezér sok politikust utasított el az elmúlt hónapokban, a kiválóságuk vagy az erkölcsi és egyéb kiválóságuk hiánya miatt.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató