A 2021-es gyermekvédelmi törvény miatt 2022 decemberében lett per, amelyhez az Európai Bizottság mellett Belgium is csatlakozott.
„Magyarország nem hagyja magát! A mai napon ellenkérelmet nyújtottam be az Európai Unió Bíróságához a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban” – jelentette be szerda esti Facebook-posztjában Varga Judit, aki leszögezte: a kormány továbbra is kitart azon megyőződése illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglaltak mellett, hogy az oktatás nemzeti hatáskörbe tartozik, a gyermekek neveléséről dönteni pedig a szülők joga.
Ahogy eddig, úgy ezután is el fogunk menni a falig, ha gyermekeink védelméről van szó – tette hozzá.
„Az elmúlt hetekben napvilágra került esetek is bizonyítják, hogy nagy szükség van a gyermekvédelmi törvényre, sőt további intézkedések meghozatalára is” – zárul az igazságügyi miniszter posztja.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
