2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Kenyában tárgyal Kövér László, jöhet a kenyai nagykövetség Budapestre

A kenyai államfő kiemelkedőnek nevezte a látogatást.Kenyai hivatalos látogatásán Kövér László házelnököt fogadta William Ruto államfő – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke kedden este az MTI-vel....

A kenyai államfő kiemelkedőnek nevezte a látogatást.

Kenyai hivatalos látogatásán Kövér László házelnököt fogadta William Ruto államfő – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke kedden este az MTI-vel. Szilágyi Zoltán közleménye szerint a megbeszélésen részt vett Moses Masika Wetangula, a kenyai képviselőház elnöke és Alfred Mutua külügyminiszter is. William Ruto államfő kiemelkedőnek nevezte az első magyar házelnöki látogatást, amely hozzájárul a két ország kapcsolatainak elmélyítéséhez. A köztársasági elnök kijelentette, hogy

Kenya a közeljövőben önálló nagykövetséget kíván nyitni Budapesten,

ami további lendületet adhat a minél szélesebb körű együttműködéshez.

A közlemény szerint Kövér László hangsúlyozta: a magyar kormány 2015-ben meghirdetett Déli Nyitás stratégiájával és a 2019-ben elfogadott Afrika-stratégiával összhangban kialakított új Afrika-politika keretében a szubszaharai országokhoz fűződő viszonyának megújítására és a kölcsönösen előnyös partneri együttműködésre törekszik a térség államaival, ezen belül Kenyával, amely nagyon fontos stratégiai partner a Kelet-Afrikai térségben.    

Hazánk megkülönböztetett figyelmet fordít a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére, amire elsősorban

az egészségipar, a mezőgazdaság, a vízipar, továbbá a magyar innovációk és technológiai szaktudás átadásában látunk lehetőséget

– tette hozzá a házelnök. A kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett a megbeszélésen szó volt azokról a globális kihívásokról, amelyek országainkat érintik, és amelyek megoldása - mint a klímaváltozás, a terrorizmus, és a migráció, csak közös erőfeszítéssel lehetséges – mondta Kövér László.

Kenyai tartózkodása során az Országgyűlés elnöke meglátogatta a Hungary Helps program keretében megvalósított, a Kangemi nyomornegyed fiataljai számára kialakított modern képzési központot, ahol

a magyar támogatásból megépült és működtetett korszerű szakképzési központban

új osztálytermekben és műhelyekben kulcsfontosságú szakmákat tanulhatnak a helyi fiatalok. Kövér László részt vett az Óbudai Egyetem kenyai irodájának megnyitásán is, amelynek célja a kenyai hallgatók által Magyarországon megszerzett tudás mihamarabbi hasznosítása a munkaerőpiacon.

(MTI)   

#Kenya #Kövér László #nagykövetség

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!