2025. november 11. - Márton
Időjárás ikon 11°
EUR 383.16 :
USD 331.2 :

Javult a patkányhelyzet Budapesten, de még mindig maradt feladat

Az „igazolt patkányfertőzések” mintegy hetven százalékkal csökkentek a fővárosban az RNBH Konzorcium tevékenységének 2018-as megkezdése óta – tájékoztatta a konzorcium az MTI-t. A Rovért Kft., a ...

Az „igazolt patkányfertőzések” mintegy hetven százalékkal csökkentek a fővárosban az RNBH Konzorcium tevékenységének 2018-as megkezdése óta – tájékoztatta a konzorcium az MTI-t.
 

A Rovért Kft., a Növényvédő és Kártevőirtó Kft., a Hygiénia Kft. és a Bogármérnökség Kft. alkotta konzorcium közbeszerzésen kapott tevékenysége március 10-én lezárult. A konzorcium 2021-ben nyílt közbeszerzési eljáráson kapott újabb két évre megbízást a patkányirtási feladatokra, idén azonban a korábbi vállalkozó vezette konzorcium ajánlatát nyilvánították nyertesnek – emlékeztettek.

Az RNBH Konzorcium közleményében hangsúlyozta, folyamatosan azon dolgoztak, hogy a 2012 óta romló fővárosi patkányfertőzöttségi szintet megállítsák, illetve visszafordítsák.

Jól látható a folyamatos javulás a tevékenységre kiírt közbeszerzési pályázatok adatai alapján, míg 2020-ban még éves szinten 11 ezer, 2022-ben már csak 8600 lakossági bejelentéssel kalkuláltak, míg az azóta regisztrált tényadat ennél is jóval alacsonyabb, alig haladja meg a hatezret, azaz havi átlagban ötszáz helyszínre vonatkozó bejelentéssel kell számolni, ez öt évvel ezelőtt ezer–ezerötszáz között mozgott

– tették hozzá.

Kiemelték, hogy „elfogadható, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően alacsony fertőzöttségi szinten” adja át a tevékenységet a konzorcium, amely több mint negyven képzett egészségügyi gázmesterrel és kártevőirtó szakmunkással végezte feladatát.

 

#patkányok #Budapest

Mutasd a hozzászólásokat!