Vágó István korábbi műsorvezető, jelenleg DK-s politikus a Blikk vendégeként teltésen beszámolt arról, hogy alakul a havi keresete.

A Polihisztor című műsorban azt mondta, bő kétszázezer forintot kap, illetve minimálbért a bizottsági munkájáért, és
erre jön még a 200 ezer forintos nyugdíjam. Ennek a felét elviszi a fűtésszámla. Nem fogok panaszkodni, de a nagy pénzek nem ebben vannak.
Arról is beszélt, hogy úgy érzi, 2010-ben politikai okok miatt rúgta ki a TV2, ezután pedig hasonló okokból esett el több megbízástól is.
Arról, hogy vajon miért a DK-elnök Gyurcsány Ferenc lehet Magyarország legnépszerűtlenebb politikusa, Vágó így vélekedik: „Hatékony volt az agymosás, szoktuk erre mi mondani. Amivel vádolják Gyurcsány Ferencet ma, aminek a következtében ő most népszerűtlenebb, annak a többszörösét követte el Orbán Viktor... és népszerű.”
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.