2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Április közepéig biztosan letartóztatásban marad Szabó Bálint

November közepén rendelték el a letartóztatását, és azóta sincs szabadlábon az augusztus 20-i mini-gazdatüntetés szervezéséről és más cifra lódításokról elhíresült Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő. A hivatalos szervek novemberben bűnismétlés veszélye miatt tartóztatták le nem sokkal azután, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság elől posztolt egy Facebook-élőt, amelyben többek közt arról is beszélt, hogy az ügyében megint az ügyészségnél pattog a labda. Szabó akkor egy tárgyalásra érkezett a bíróságra. A videóban arról is beszélt, hogy hazamehet Szegedre.

Akkor a törvényszéki szóvivő jelezte, hogy a nyomozási bíró Szabó ellen korábban bűnügyi felügyeletet rendelt el, de az ehhez szükséges önkéntes jogkövetés a gyanúsított esetében teljes mértékben hiányzott, sokszor megszegte az előírt szabályokat – például autójával védett személyeket kísérő konvojokba sorolt be, és ellenszegült rendőri intézkedéseknek.

A Blikk most azt írja, hogy az ügyben azóta sincs fejlemény, Szabó még mindig letartóztatásban van, és közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, miután a politikus Orbán Viktor miniszterelnököt igyekezett követni és megközelíteni, meglehetősen agresszív módon.

Szabó őrizetbe vétele óta néhány tucatnyi támogatója és követője követeli szabadon bocsátását, ám ez egy darabig még biztosan nem fog megtörténni, a lapnak ugyanis a nyomozó főügyészség ezt válaszolta:

„A hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő eljárásban – az ügyészség indítványára – a bíróság a gyanúsított letartóztatását 2023. április 12. napjáig meghosszabbította. Más adat az ügyről nem közölhető”.

Arra a kérdésre, hogy elrendelték-e Szabó elmeorvosi vizsgálatát (ezt korábban az ügyészség indítványozta, de a bíróság elutasította), nem kaptak választ.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató