2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Döbbenetes videókon a szemétben fuldokló Párizs, forrnak az indulatok

Több mint egy hete nem dolgoznak a szemétszállítók a francia fővárosban, közel 7000 tonna hulladék halmozódott fel, ezért a belügyminiszter felszólította az önkormányzatot, hogy kötelezze a sztrájkoló kukásokat a szemét elszállítására. Egy felmérés szerint a lakosság több mint fele egyetért ezzel az intézkedéssel.

Párizsban továbbra is tiltakoznak a szakszervezetek a kormány nyugdíjreformja ellen, immár kilenc napja sztrájkolnak a szemétszállítók, a munkabeszüntetés miatt pedig már közel 7000 tonna szemét gyűlt össze az utcákon. Egyes helyeken már annyi hulladék van a járdán, hogy a kerekesszékkel vagy babakocsival közlekedők nem tudnak a szemeteszsákok mellett elmenni.

A helyzet javulására egyelőre nincs esély, miután a CGT szakszervezet hulladékkezeléssel foglalkozó ágazata a főváros közeli Ivry-sur-Seine település melletti hulladékégető telephelyen tartott közgyűlés során úgy döntött, hogy március 20-ig folytatják a sztrájkot, erről az AFP hírügynökség számolt be.

Párizs kerületeinek csaknem felében magáncégek intézik a hulladékszállítást, ezekben nincs is gond, de a többi kerületben, ahol az önkormányzat feladata a háztartási hulladék elszállítása, egyre nagyobb gond van, még a 8. kerületben lévő köztársasági elnöki hivatal, az Élysée-palota előtt is csordultig megteltek a szemetesek.

Párizs baloldali vezetése továbbra is támogatja a sztrájkolókat, akik a kormány által bevezetni kívánt nyugdíjreform ellen tiltakoznak, Anne Hidalgo főpolgármester azt írta a Twitteren, hogy a bölcsődei dolgozók, a csatornamunkások és a szemétszállítók olyan nehéz munkát végeznek, hogy nem tudnak két évvel tovább dolgozni.

A főpolgármestert egyre több kritika éri a Párizsban kialakult áldatlan állapotok miatt, Clément Beaune közlekedési miniszter egy interjúban nyíltan kimondta, hogy Anne Hidalgo saját maga is sztrájkol, hiszen semmit nem csinál.

A 7. kerület polgármestere, Rachida Dati az orvosi akadémiára hivatkozva felhívta rá a figyelmet, hogy a rengeteg szemét okán megjelent patkányok komoly egészségügyi veszélyt jelentenek Párizsban.

A probléma megoldása érdekében levélben fordult a belügyminiszterhez és a prefektushoz, azzal a kéréssel, hogy kötelezzék a sztrájkoló szemétszállítókat az utcán hegyekben álló hulladék elszállítására, Rachida Dati szerint ez elengedhetetlen a fővárosi lakosság egészsége és biztonsága érdekében.

Időközben akcióba lendült Gérald Darmanin belügyminiszter is, aki úgy döntött, ideje nyomást gyakorolni a városvezetésre. A belügyminiszter felszólította az önkormányzatot, hogy rekvirálja a személyzetet és szállítsák el a hulladékot. Ha ez nem történik meg, akkor az állam veszi át az önkormányzat szerepét és gondoskodik a szemét elszállításáról, mégpedig oly módon, hogy kötelezni fogja a sztrájkoló szemétszállítókat a munka felvételére.

A belügyminiszter bejelentése azonban heves ellenállást váltott ki a baloldali koalíció soraiban, a Nupes képviselője, Antoine Léaument azzal fenyegette meg a belügyminisztert, hogy ha rekvirálja a sztrájkoló szemétszállítókat és munkavégzésre kényszeríti őket, akkor fennáll a veszélye, hogy a minisztérium épülete előtt felhalmozódnak majd a kukák.

Ezt követően mintegy 300 tüntető tiltakozott Párizs utcáin, kukákat és szemeteszsákokat dobáltak a Renaissance kormánypárt székházára.

A lakosság mindeközben egyre dühösebb a rengeteg felhalmozódott szemét miatt, a CSA Intézet CNews hírportál számára készített felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek 57 százaléka egyetért azzal, hogy rekvirálják a sztrájkoló szemétszállítókat a munka felvételére és a szemét elszállítására.

A felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok körében a legmagasabb a kukások sztrájkjának támogatottsága, a 35 év alattiak 50 százaléka egyetért a munkabeszüntetéssel, ez az arány a 25 és 34 év közöttiek esetében még magasabb, 53 százalék. Ezzel szemben az idősebbek azzal értenek egyet, hogy kötelezzék a munkára a sztrájkoló szemétszállítókat, az 50 év felettiek 63, míg a 65 év felettiek körében 67 százaléka van ezen a véleményen.



A CSA Intézet külön megkérdezte a fővárosi agglomerációban élőket is a rekvirálásról, a Párizs környékén élő lakosok 62 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy kötelezni kell-e a kukásokat a munka felvételére.

(V4NA)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató