2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Nyíregyházi tömegverekedés: bedrogozva mentek bulizni a "fiatalok"

Valóban kábítószert fogyaszthattak azok a fiatalok, akik tömegverekedésbe keveredtek egy nyíregyházi szórakozóhelyen másfél héttel ezelőtt. Mindeközben a "fiatalok" apját – aki később csatlakozott a verekedéshez – kiengedték a kórházból, de egyből őrizetbe is vették.



A "fiatalok", illetve a klubban dolgozó biztonsági őrök közötti tömegverekedésről először ebben a cikkünkben számoltunk be, bemutatva az esetről készült felvételeket is.

Később felmerült, hogy a fiatalokat korábban kitilthatták a szórakozóhelyről, és valószínűleg be is voltak drogozva. Most a TV2 Tények című műsorának nyilatkozó rendőrök is megerősítették, hogy 

A "FIATALOK" VALÓBAN KÁBÍTÓSZERT FOGYASZTOTTAK, ÉS ŐK KEZDTÉK A VEREKEDÉST IS.

A Tények szerint a testvérpár – egy 21 és egy 19 éves férfi – tagjait

azért nem engedték be a szórakozóhelyre sem, mert drogot fogyasztottak.

A rendőrök a verekedés után is többgrammnyi kábítószert találtak náluk zacskóban. Emiatt nemcsak csoportosan elkövetett garázdasággal és testi sértéssel, hanem kábítószer-birtoklással is gyanúsítják őket. 

A verekedést kettejük közül a 21 éves "fiatal" kezdte, aki egy boxerrel szemen ütötte az őrök egyikét.

Az ütés előtt obszcén szavakkal meg is fenyegette az őröket, amiről hangfelvétel is készült, ezt szintén ismertették a Tényekben. 

A tömegverekedés közben a fiatalok segítségére sietett a 46 éves apjuk is, és ő volt az, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett a verekedésben. Őt most kiengedték a börtönből, de azonnal őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatását is, mivel garázdasággal vádolják őt is. 

Az eset miatt korábban letartóztattak két biztonsági őrt is, akiket életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak. Szilágyi László, a vármegyei főügyészség szóvivője azt is elmondta, hogy nekik nem ez volt az első bűnügyük. Mint mondta:

ÖSSZESEN 4 ESETBEN JELENTETTÉK FEL A BIZTONSÁGI ŐRÖKET, EZEK KÖZÜL AZ EGYIK ÜGYBEN MÁR NEM JOGERŐS BÍRÓSÁGI ÍTÉLET IS SZÜLETETT.

A cigány érdekvédők azzal vádolják a biztonsági őröket, hogy a "fiatalokat" a származásuk miatt diszkriminálták és verték meg. A biztonsági őrök pártfogói viszont azt sérelmezik, hogy ez már a sokadik alkalom volt, amikor „a drogtól kivetkőzött, szinte egyöntetűen cigány származású” személyek balhét okoztak. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató