2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Az MLSZ megerősítette: lehetnek nagy-magyarországos zászlók a válogatott meccsein

Az MLSZ kedden bejelentette, hogy engedélyezi a Nagy-Magyarországot ábrázoló térképeket tartalmazó molinók és zászlók bevitelét a Puskás Arénába csütörtökön az észtek, majd hétfőn a bolgárok elleni mérkőzésekre. Romániában óriási vihart kavart a döntés, amelyről kiderült, nem az UEFA engedélye, hanem az állásfoglalása, illetve a FARE véleménye alapján született meg. A magyar szövetség szerdán este közleményben tiszta mindezt, és kitart a határozata mellett.

A Magyar Labdarúgó-szövetség szerdán este hosszú közleményben tisztázta, hogy kitart, és miért tart ki a döntése mellett, amely szerint a Nagy-Magyarország térképét tartalmazó molinók és zászlók megjelenhetnek a magyar válogatott mérkőzésein. Az MLSZ ezt kedden jelentette be, ám több félreértés is napvilágot látott, Romániában pedig valóságos hisztéria tört ki a döntés miatt. A Magyar Nemzet is megírta, hogy egy román lap kérte az UEFA állásfoglalását, és azt a választ kapta, hogy az európai szövetség nem engedélyezte a szimbólum megjelenítését, az továbbra is fegyelmi vizsgálattal jár.

Az MLSZ a közleményben kijelenti, hogy az UEFA valóban nem adott ki ilyen engedélyt:

„Megismételjük tehát, hogy az MLSZ döntéséről van szó, azaz nem állítottuk és most sem állítjuk, hogy az UEFA engedélyezte, vagy konkrétan tiltotta a drapéria bevitelét. Kijelentettük és most is kijelentjük, hogy mindkét szervezet (és az MLSZ is) továbbra is elítéli a diszkrimináció minden formáját és harcolni fog a rasszista, kirekesztő vagy politikai üzenetekkel szemben. Ugyanakkor 

az MLSZ a két szervezet írásos nyilatkozata ismeretében úgy ítéli meg, hogy a szövetség álláspontját a szervezetek érdemben nem vitatták és nem cáfolták, ezért a szövetség az általa előírt feltételeknek megfelelő drapériát beengedi a stadionba a következő két mérkőzésre,

 azzal a meggyőződéssel, hogy a fegyelmi vétséget eredményező egyértelmű vagy rejtett üzenetek kizárása esetén nem lesz megalapozott fegyelmi eljárás a kizárólag a térképet ábrázoló drapériák kihelyezésével kapcsolatosan.”

Az MLSZ az UEFA-val szorosan együttműködő rasszizmus ellen küzdő szervezet, a FARE álláspontját is nyilvánosságra hozta, a szövetség közleményében angolul szereplő szöveg erről szól magyarul:

„A Nagy-Magyarország-térkép transzparenseken való megjelenítése önmagában nem tekinthető olyan diszkriminációs cselekménynek, amely miatt a nemzetközi labdarúgó-szövetség – az UEFA vagy a FIFA – számára feljelentést kellene tenni. 

A zászló más szimbólumokkal vagy énekekkel, illetve viselkedéssel való megjelenítése azonban a transzparensre vonatkozó feljelentést vonhat maga után. Ez különösen akkor áll fenn, ha az egyéb szimbólumok (vagy énekek és viselkedés) ésszerűen idegengyűlölőnek és ultranacionalistának minősülnek

, amelyek célja Magyarország szomszédainak nemzetközileg elismert területének megtagadása, vagy a szimbólumok és énekek szélsőjobboldali csoportokkal és gyűlöletszimbólumokkal hozhatók kapcsolatba.”

A közleményben szerepel az is, hogy a magyar szövetségnek jó a kapcsolata a románnal (FRF), amely egyedül értelmezte félre a történteket, és az MLSZ levélben tájékoztatta az FRF-et, hogy jelen esetben nem a román szövetség kompetenciájába tartozik az MLSZ által meghozott döntés megítélése és kommunikációja. 

A lényeg azonban az, hogy az egyértelmű vagy rejtett szövegek és szimbólumok nélküli történelmi Magyarország térkép megalapozottan nem képezi fegyelmi eljárás tárgyát, ezért az MLSZ engedélyezi a szövetség feltételeinek megfelelő drapéria bevitelét.

(MNO)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató