2023. március 24-én éjjel 1 óra előtt Budapest belvárosában, az Apáczai Csere János utcában egy elegáns szálloda recepciós-pultjából lopott el egy mobiltelefont egy férfi.A hotel biztonsági őre üldözőbe vette, mire az elkövető a Jane Haining rakparton a Dunába ugrott, és túlpart felé kezdett úszni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a szárazföldi egységek mellett riasztotta a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreit is. A vízirendészeknek még az időközben odaérő tűzoltóhajó segítségével is csak hosszas küzdelem árán sikerült kiemelni a vízből a passzív ellenállást tanúsító menekülőt. A férfi addigra annyira kihűlt, hogy mentőt kellett hozzá hívni, akik kórházba vitték.
A 32 éves férfivel szemben az V. Kerületi Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt indított eljárást. A férfit letöltendő szabadságvesztés miatt körözték is, kórházi ellátását követően a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tesznek arra, hogy indítványozzák a letartóztatását.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
