A párt szerint az egykori szocialista miniszterelnököt (értsd: pufajkás gyilkost) követendő példának tartja a világ és Európa.

Horn Gyula temetésén megjelentek az 1990 utáni időszak államfői, miniszterelnökei, egyházi vezetői. Aligha azért, hogy egy hazaárulót kísérjenek utolsó útjára – olvasható az MSZP közleményében.
A párt szerint egy olyan magyar politikus személyétől kívánják e javaslattal megtagadni – tovább csonkítva a közös magyar múltat – az elismerés eme formáját,
akit minden múltjával együtt követendő példának tekint a világ és Európa,
és aki a magyar választók akaratából a rendszerváltás után Magyarország miniszterelnöke volt.
„Felkérjük a Fővárosi Közgyűlés többségét alkotó frakciókat, hogy utasítsák el a kormányhivatal törvényességi felhívását, és ezáltal erősítsék meg korábbi döntésüket!” – írják a közleményben.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.