2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Megint eltévedt Joe Biden

A 80 éves elnök láthatóan újra segítségre szorult a tájékozódáshoz.

Joe Biden kedden az észak-karolinai Durhambe utazott, hogy meglátogasson egy félvezetőket gyártó üzemet. Bidennek rögtön az üzembe érve útmutatásra volt szüksége. Egyik kísérőjének bekapcsolva maradt a mikrofonja, így egy videóban hallani lehet, amint alapvető utasításokat adott Bidennek.


„Igen, uram, lefelé a rámpán (…) a bal oldali kék lesz az ön jele.”

– mondta a kísérője Bidennek. „A kék jelzésen maradok” – válaszolta Biden. Amikor pedig egyedül marad, akkor láthatóan zavartan sétál, egészen addig, amíg egy másik kíséróje nem jelez neki, hogy merre kell mennie. 

 

Nem ez az első eset, amikor az Egyesült Államok elnökének úgy tűnik, hogy nehezére esik a tájékozódás. Korábban többször is kezet nyújtott olyan embereknek, akik ott sem voltak. De már szinte szokásos, hogy beszédeiben összekever országokat, vagy éppen érthetetlenül beszél. Legutóbb éppen Kanadát keverte össze Kínával.

„Ma gratulálok Kínának, amiért felemelte a szavát” – mondta a 80 éves elnök a kanadai parlamentben tartott beszédében. „Elnézést, Kanadának gratulálok” – folytatta.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató