A kormány célja, hogy a magyar emberek mielőbb hozzájussanak a nekik járó uniós forrásokhoz.
Varga Judit Facebook-oldalán húzta alá, hogy Magyarország a maga részéről mindent megtesz az európai uniós források mihamarabbi folyósításának érdekében.
„Ha rajtunk múlik, akkor minden a határidőknek megfelelően teljesül a mai napig” – írja az igazságügyi miniszter, és hozzáteszi, hogy az unió által meghatározott 27 szupermérföldkő többségét már teljesítették.
Kijelenti, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyeztetések a célegyenesben vannak, nincsenek nyitott politikai kérdések, és „a labda most a Bizottságnál pattog”.
Bejegyzését azzal zárja, hogy Magyarország továbbra is készen áll a konstruktív szakmai párbeszédre.
„A célunk az, hogy a magyar emberek mielőbb hozzájussanak a nekik járó uniós forrásokhoz” – írja.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
