2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Kim Dzsongun testvére Zelenszkij "gyógyíthatatlan megalomániájáról" beszélt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hazája jövőjével játszik, amikor atomfegyverek után kutat – jelentette ki szombaton Kim Jodzsong, Kim Dzsongun észak-koreai vezető befolyásos testvére a Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) szerint.

Egy online petíciót kommentált, amely “az amerikai atomfegyverek ukrán területre telepítését vagy Ukrajna saját atomfegyverekkel rendelkező állammá válását” követeli, és amelyet Zelenszkij honlapján indítottak el csütörtökön. A kezdeményezéshez 25 ezer aláírásra van szükség, hogy az államfő figyelembe vegye. Eddig mintegy 650-en támogatták.
 
Kim Jodzsong, aki az Észak-Koreában kormányzó Munkáspárt egyik vezető személyisége, a petíciót “a lakosság akaratnyilvánításának hihető leplezésének nevezte, de nem nehéz kitalálni, hogy a zelenszkij hatóságok baljós politikai tervének terméke”.

Emlékeztetett arra, hogy az ukrán vezető már az Oroszországgal fennálló konfliktus tavaly februári kirobbanása előtt nyíltan beszélt nukleáris ambícióiról, többek között a müncheni biztonsági konferencián is, néhány nappal azelőtt, hogy Moszkva megkezdte volna a katonai műveletet.
 
A nukleáris kártyát felhasználva Zelenszkij megpróbálja “mindenáron meghosszabbítani hátralévő napjait, hazája és népe sorsával játszva” – mutatott rá a phenjani tisztviselő a KCNA által idézett nyilatkozatában.

“HA A ZELENSZKIJI HATÓSÁGOK ÚGY SZÁMOLTAK, HOGY CSAK AKKOR KERÜLHETIK EL OROSZORSZÁG HATALMAS TÜZÉT, HA A MÁR ÁTLYUGGATOTT AMERIKAI NUKLEÁRIS ERNYŐ ALÁ VONULNAK, AKKOR ROSSZ ÚTRA, AZ UTOLSÓ ÚTRA LÉPNEK” – MONDTA.

Kim Jodzsong “gyógyíthatatlan megalomániával” is vádolta a kijevi kormányt, és azzal, hogy “létüket fenyegető nukleáris katasztrófát idézett elő” azzal, hogy azt hiszi, legyőzheti Oroszországot.

Észak-Korea maga is rendelkezik atomfegyverekkel, katonai atomprogramja miatt kemény nemzetközi szankciók alá helyezték.
 
Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtófőnöke pénteken azt mondta, hogy az ukrajnai atomkérdés “aktivizálása” “veszélyes tendencia és hipotetikus fenyegetés, amelyet Oroszország nem hagyhat figyelmen kívül”.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató