2025. december 05. - Vilma
Időjárás ikon
EUR 381.65 :
USD 326.81 :

Trump: Az egyetlen bűn, amit elkövettem, hogy rettenthetetlenül védelmeztem nemzetünket

Magyar idő szerint szerda hajnalban először szólalt meg a nyilvánosság előtt Donald Trump azt követően, hogy hazatért New Yorkból, ahol a manhattani büntetőbíróságon hivatalosan is vádat emeltek ...

Magyar idő szerint szerda hajnalban először szólalt meg a nyilvánosság előtt Donald Trump azt követően, hogy hazatért New Yorkból, ahol a manhattani büntetőbíróságon hivatalosan is vádat emeltek ellene kedden. A korábbi elnök ártatlanságát hangoztatta, szerinte politikai hajtóvadászat folyik ellene.



A republikánus politikus meglepő módon nem használta ki a páratlan alkalmat, hogy magasabb fokozatba kapcsolja elnökjelölti kampányát.

Az enerváltnak tűnő Trump magához képest kifejezetten rövid, mindössze 25 perces beszédet mondott floridai birtokán. A beszéd rövidségéhez hozzájárulhatott, hogy a politikust figyelmeztették arra, hogy még véletlenül se mondjon semmi olyat, ami később terhelő bizonyíték lehet a perben.
 
Trump rögtön a beszéde legelején kijelentette, hogy:

„Az egyetlen bűn amit elkövettem, hogy rettenthetetlenül védelmeztem nemzetünket azoktól, akik el akarják pusztítani.”


A korábbi elnök szerint a vádemelés „sértés az országra nézve”. Az Egyesült Államok enélkül is számos okból a nevetség tárgya lett Biden alatt. „Országunk a pokolra fog jutni” – fogalmazott Trump.

A republikánus politikus szerint ez az ügy is az ellene folyó politikai hajtóvadászat része, mely már évek óta tart. Ez is csak egy az alaptalan vizsgálatok közül, mint a Fehér Házból elvitt titkosított dokumentumok ügyében indított nyomozás, Georgia állam vizsgálata, hogy beleavatkozott-e a 2020-as választásba, és a New York-i főügyész adócsalással kapcsolatos vizsgálata. A korábbi elnök szerint mindhárom vizsgálatot pártérdekek hajtják, és mindhárom ügyben teljesen ártatlan.

Trump arról beszélt, hogy a demokraták nem tudják legyőzni őket a szavazóurnáknál, ezért most jogi utakon próbálják legyőzni őt és szövetségeseit. A korábbi elnök szerint az ellene indított per pártosságát egyértelműen jelzi, hogy a pert felügyelő bíró lánya dolgozott Kamala Harris alelnök elnökjelölti kampányán. A bírón kívül az ellene vádat emelő manhattani kerületi ügyészt is támadta.
 
Trump kedden jelent meg a manhattani büntetőbíróságon, ahol 34 vádpontban hivatalosan is vádat emeltek ellene. Azzal vádolják, hogy üzleti dokumentumokat hamisított annak érdekében, hogy a 2016-os elnökválasztási kampányára káros információkat titkoljon el az amerikai választók elől. Az ügy precedens nélküli. Trump az első exelnök, aki ellen vádat emeltek az amerikai történelem során.

A politikus minden vádpontban ártatlannak vallotta magát, és szabad lábon védekezhet. A következő személyes meghallgatás csak decemberben lesz, maga a per pedig várhatóan csak 2024 januárjában kezdődik majd.

#Trump #USA

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!