Azzal, hogy Emmanuel Macron francia elnök a nukleáris fegyverek országhatáron túli telepítése ellen szólalt fel, gyakorlatilag bírálta az amerikai politikát – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy interjúban, amelyből Pavel Zarubin újságíró a Telegram-csatornájára töltött fel egy részletet.

“RÉGEN HALLOTTUNK ILYEN ÉLES KRITIKÁT AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKKAL SZEMBEN A FRANCIA ELNÖKTŐL” – JEGYEZTE MEG IRONIKUSAN A SZÓVIVŐ MACRON MEGJEGYZÉSEIT KOMMENTÁLVA.
Macron korábban Hszi Csin-ping kínai vezetővel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Franciaország ellenzi a nukleáris fegyverek telepítését az atomhatalmak nemzeti területén kívül.
Március 25-én Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte, hogy Belarusz kérésére Oroszország az ország területére fogja telepíteni taktikai atomfegyvereit, ahogyan azt az Egyesült Államok már régóta teszi szövetségesei területén.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.