A 94 éves Jean-Marie Le Pen szombaton hirtelen súlyos kimerültségre panaszkodott a Párizstól nyugatra fekvő Rueil-Malmaison városában lévő otthonában – írta a Le Point című hetilap.
Kórházba kerülésének oka szívproblémák lehetnek
– jelentette a lap a politikai veterán egyik barátjára és más meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
A BFMTV hírcsatorna és a Le Figaro című napilap is beszámolt Jean-Marie Le Pen kórházba kerüléséről. A BFMTV szerint az orvosok súlyosnak értékelik egészségi állapotát.
Jean-Marie Le Pennek előrehaladott kora és az aktív politikától való évekkel ezelőtti visszavonulása ellenére még mindig nagy befolyása van a francia jobboldalon. Ő volt a Nemzeti Front (FN) társalapítója 1972-ben, és csaknem négy évtizeden át vezette azt.
Lánya, Marine Le Pen 2011-ben vette át tőle a párt vezetését, amelynek nevét Nemzeti Összefogásra változtatta, és azóta is azon fáradozik, hogy a pártot megválaszthatóvá tegye, szemléletét mérsékelje, szélesítse az egykor marginális párt vonzerejét.
Politikailag szakított apjával, miután az többször akadályozta stratégiája megvalósítását. Jean-Marie Le Pent 2015-ben kizárták a pártból a holokausztot többször lekicsinyítő megjegyzései miatt.
Jean-Marie Le Pen elkeseredetten vágott vissza, lányát árulással vádolta, és hosszú ideig tartó nyilvános harcot vívott vele.
(Magyar Nemzet)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
