A baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában egy hetedik osztályos tanuló jelezte az éppen szolgálatot teljesítő iskolaőrnek, hogy egyik iskolatársa a WC-ben elájult és összeesett – számolt be a Police.hu.
A portál szerint az iskolaőr rögtön tudta, hogy mit kell tennie, és az ájult fiatal lányt stabil oldalfekvésbe helyezte, miközben az iskola másik alkalmazottja tárcsázta a 112-es segélyhívó számot.
Az iskolaőr a telefonos utasításoknak megfelelően folytatta a diáklány ellátását, melynek eredményeként mire a mentők néhány perccel később a helyszínre érkeztek, a fiatal már visszanyerte eszméletét. A mentősök a helyszínen stabilizálták a diáklány állapotát, majd kórházba szállították további ellátás céljából.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
