2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Megvadultak a szélsőbaloldali diákok - törölte őket a Meta

A május 19-én 16:30-ra meghirdetett tüntetésünk Facebook eseményét gyűlöletbeszédre hivatkozva a Meta/Facebook törölte”
– írta szerda késő este kiadott közleményében az Egységes Diákfront.

Hogy miért és hogyan történt az eset, azt nem tudjuk – maga az EDF is azt írja később: „erről mi nem kaptunk a Metától semmilyen tájékoztatást” –, de az tény: a Facebook-esemény oldalán cikkünk megírásakor a Meta elérhetetlen oldalakon szereplő sablonüzenete fogad: „Ez a tartalom jelenleg nem érhető el. Ez általában olyankor fordul elő, amikor a tulajdonosa csak kisebb csoportnyi emberrel osztotta meg, megváltoztatta a láthatóságát, vagy törölték.”

Az Egységes Diákfront szerint az eseményre annak törlésre előtt már több mint 16 ezer visszajelzés érkezett. Ezt erősíteni látszik az oldalnak a Google tárolt változatában fellelhető, szerda hajnali 0 óra 22 perckor lementett állapota: nagyjából 23 órával ezelőtt 2100 résztvevőt, 13 ezer érdeklődőt és 1000 megosztást mutatott az esemény számlálója.

 

A tüntetés szervezői szerint „a Megafon és a kormány annyira fél tőlünk, hogy az eseményünkre ráküldték a trollhadseregüket”. Szerintük azt lehetett ugyan látni, hogy „a kormányt mennyire nem érdekli a jövő generációja”, de azt nem gondolták volna, „hogy odáig jutnak majd, hogy egy eseményt megpróbáljanak eltüntetni”.

Az Egységes Diákfront azt írja, hogy a május 19-i tüntetést megtartják, a tüntetés helyszínét május 11-én délután fogják közölni. „Mi nem fogunk megijedni az ilyen piti módszerektől, csak még hangosabbak leszünk” – ígérik.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató