Megtalálták Szűcs Tibor holttestét – közölte a Szlovák Bűnüldözési Ügynökség (NAKA). A felvidéki üzletember még május másodikán tűnt el. A NAKA szerint a férfit meggyilkolták, holttestét pedig Magyarországon eltemetve találták meg.
A szlovák hatóság egyelőre nem adott bővebb tájékoztatást arról, hogy pontosan hol találták meg az üzletember maradványait, ugyanakkor a startitup.sk, szlovák hírportál információi szerint a csicsói vállalkozó autóját Pápa környékén találták meg, teljesen kiégve. A férfi utolsó tartózkodási helyéről azt állapították meg, hogy Trávník – Komáromfüss – volt, ahonnan még elindított egy telefonhívást.
A NAKA azt is elmondta, hogy az ügyben együttműködnek a magyar rendőrséggel és a kommandósok három embert már le is tartóztattak. Őket előre kitervelt gyilkossággal gyanúsítják. Az indítékról egyelőre nem tudni semmit. Bővebb tájékoztatást a jvő hétre ígértek.- írta a mandiner.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
