Az ukrán erők folytatják a védekező hadműveletet, és sikereket értek el a Donyeck megyei Bahmutnál – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a Telegramon.

A katonai vezető egy videót is közölt a Wagner csoport egy fogságba ejtett zsoldosáról. A hadifogoly azt állította, hogy a háborúban őt leginkább az anyagi juttatások ösztönözték, és arra számított, hogy a hátországban fog szolgálatot teljesíteni, ehelyett a fronton kötött ki. „Azt mondták nekünk, hogy ha nem megyünk harcolni, akkor teherautókra raknak és többé senki nem lát bennünket” – állította a felvételen a fogságba esett zsoldos.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök haditanácsülést hívott össze, amin megvizsgálták a frontvonalakon szolgáló alakulatok és a tartalékosok lőszerellátásának kérdését. „Elemeztük a meglévő és a potenciális szállítási szerződéseket, valamint saját termelésünk növelésének lehetőségét” – mondta az államfő. Azt mondta, elkezdték kidolgozni a légierő-fejlesztés átfogó koncepcióját, és abban a nyugati típusú repülőkre való átállással számolnak. „Új szervezeti felépítés, a pilóták és a személyzet kiképzése, a szükséges infrastruktúra, logisztika és egyebek voltak napirenden” – mondta az elnök.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
