2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

A hegyen marad Suhajda Szilárd holtteste

Mindenki biztos benne, hogy a hegymászó már nem él, de holttestét még nem találták meg. Azonban a felszerelése már előkerült. Az ATV úgy tudja, a család kérésére a holttest, ha meg is találják, mindenképp a hegyen marad.

Az újabb információk szerint úgy tűnik, voltak problémák az alaptáborban. A mászók közül többen is megbetegedtek, volt, aki felsőlégúti tünetek miatt el sem tudott indulni a csúcsra.

Az expedíció kommunikációs vezetőjével az ATV Híradó stábja beszélt. Pintér László azt mondta: a betegek egy közös étkezősátorban voltak, prüszköltek, köhögtek, és „a használt zsebkendőt simán kitették az asztalra”. Elárulta azt is, Suhajda Szilárd ezt szóvá is tette, mert nem akarta, hogy megbetegítsék egymást. 

Ettől függetlenül a magyar hegymászó megkezdte a csúcstámadást. Nyomkövetője 8795 métert mutatott, mikor utoljára beszélt kétfős háttércsapatával.

Az ember nem szól bele innen lentről, hogy a mászó mit csinál, ő ment oda, ez az ő döntése, ő küzdött érte. És bíztunk benne, hogy ő még lesz olyan erőben, hogy ha el is éri a csúcsot akár későn, még onnan vissza fog térni

– fogalmazott Pintér László, aki hozzátette: a hegymászó eltűnése és halála a csapat számára döbbenetes fordulat volt, a kommunikációs vezető szerint ezért eltart egy ideig, míg ezt feldolgozzák.

Suhajda Szilárd sátrát a 4-es táborban találták meg, körülbelül 7950 méteren. Az ott talált tárgyakat levitték, a holttestet viszont hiába keresték. A légi felderítés még folyamatban van, ám az ATV információi szerint a család kérésére mindenképpen a hegyen marad a holttest. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató