2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

7 év után ismét Erdélyben koncertezett a Kárpátia

Agyagfalván lépett fel a legismertebb nemzeti rockzenekar.A Petrás János vezette Kárpátiát 2018-ban tiltották ki az országbólA marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej (630 ezer forint) ...

Agyagfalván lépett fel a legismertebb nemzeti rockzenekar.

A Petrás János vezette Kárpátiát 2018-ban tiltották ki az országból

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej (630 ezer forint) pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a magyar szélsőjobb ikonikus zenakarát, Kárpátia rockegyüttes énekesét - írta korábban a 168 Óra.

A bírósági szerint az énekes az „emberiesség elleni bűntettekért felelős személyek kultuszát, vagy fasiszta, rasszista, idegengyűlölő eszmék terjesztését” tiltó törvénycikket sértette meg, és tettét nagy nyilvánosság előtt követte el. A román legfelsőbb ügyészség 2015-ben emelt vádat Petrás János László ellen, aki a Kárpátia rockegyüttes 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén mind az előadott dalok szövegével, mind pedig a közönséggel folytatott párbeszéd által felingerelte a hallgatóságot, „hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”.

Petrás János akkor úgy nyilatkoztt, hogy minden magyarnak joga van kifejteni véleményét Trianonról, a háborús dalokban pedig a magyar katonák hősiességét magasztalták. Úgy értékelte, hogy az elveszített területeket békés eszközökkel lehet visszaszerezni, a harcra való hivatkozás csupán metaforikus.

Agyagfalván azonban ismét fellépett a Kárpátia sok ezer ember előtt és szólt a magyar nemzeti rock, illetve a Székely Himnusz... 

 

#Kárpátia #határon túli magyarság #magyarság #Erdély

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!