2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Harmadával csökken Görögország lakossága pár évtizeden belül

Ez az igazi görög dráma: az utóbbi tíz esztendőben az ottani népesség jelentős csökkenését látjuk, ehhez társul a gyors öregedés és a fiatalok elvándorlása. Ez az aggasztó tendencia tovább gyorsulhat. 

Jelenleg 10 482 487 görög állampolgár él a mediterrán országban. Legalábbis ezt tükrözik a helyi statisztikai hivatal legfrissebb, a 2021-es népszámláláson alapuló hivatalos adatai. 2011 óta a népesség 3,11 százalékkal csökkent, azaz tizenkét év alatt 383 ezerrel kevesebb ember él az országban – derült ki a Ta Nea helyi újságban közölt tanulmányból. Ez drámai csökkenés – állapította meg a lap. 

A népességfogyás fő okai kettősek. Először is, a görögök nem vállalnak gyereket, még a közelmúlt üteméhez képest is drasztikusan csökkent a születések száma. Így a születés-halál egyensúlya az eltávozások javára billen el. Hogy a görög párok miért nem vállalnak több utódot, annak is megvan az oka. 

Az elmúlt tíz évben a bizonytalan gazdasági helyzetben jó, ha önmagát fenn tudta tartani egy egyszerű görög polgár, és csak keveseknek jutott eszébe gyermekvállalással a család bővítése.

Tömegével tűnnek el a térképről a görög falvak 
 A második ok a fiatalok külföldre távozása, az agyelszívás – magyarázta a centrista napilap. A gazdasági válság egyenes következményeként az utóbbi tíz évben félmillióan hagyták el az országot, különösen a fiatalabb nemzedék kerekedett fel, hogy szerencsét próbáljon külföldön. 

Tömegével hagyták el a hazájukat, hogy a nyugati országokban jobb anyagi körülmények között éljenek. Több száz ezer ereje teljében lévő férfiról kellett lemondania Görögországnak, ami azt is jelenti, hogy közülük csak néhány fog visszatérni hazájába, és külföldön alapít családot. Ezek többnyire szakképzett, diplomás emberek, akikre most, hogy stabilizálódnak a gazdasági mutatók, nagy szükség lenne otthon is.
Ez a népességcsökkenés elsősorban az ország északi, szárazföldi és hegyvidéki térségét érinti, mint például Epirusz vagy Macedónia régió. 

Távol a fővárostól, ahol a kormányzati törekvések sem éreztetik annyira a hatásukat, az országban itt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, amely átlagban 13 százalék körüli. 

„Több mint 1300 településnek száznál kevesebb a lakosa” – figyelmeztetett a Ta Nea, megjegyezve, hogy „egész falvak tűnnek el a térképről”. Görögország az egyik legrégebbi állam az Európai Unióban, miközben az elmúlt években az egyik leggyorsabban nőtt a lakosságának a mediánéletkora. Országos szinten a 65 év felettiek aránya meghaladja a 22,5 százalékot – részletezte a lap.

(Mandiner)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató