2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Hazaárulással vádolja Zelenszkijt korábbi tanácsadója

A politikus Zelenszkijt nevezte az ország egyik legfőbb árulójának.

Geo Lerosz ukrán parlamenti képviselő Telegramon számolt be arról, hogy egy ukrán bíróság szerint az országos nyomozóhivatalnak vizsgálatot kellene indítania azzal kapcsolatban, hogy Zelenszkij hazaárulást követett-e el. A politikus szerint azért merül fel a hazaárulás gyanúja, mert Zelenszkij kulcsfontosságú pozíciókat ajánlhatott fel az orosz titkosszolgálat ügynökeinek az ukrán titkosszolgálaton belül. 

Szerinte Zelenszkij mellett több más magas rangú tisztviselőt is ki kellene hallgatni, többek között Ivan Bakanovot, az ukrán titkosszolgálat korábbi vezetőjét.

„Nem fogom engedni ezeknek az árulóknak, hogy elmeneküljenek a felelősségre vonás elől az ukrán nép ellen elkövetett súlyos bűncselekményekért”

– írta keddi Telegram bejegyzésében.

Lerosz 2019 és 2020 között Zelenszkij tanácsadójaként dolgozott, de 2020-ban megromlott a viszonya a kormánypárttal. 2020-ban korrupcióval vádolta az elnököt, 2021-re pedig már odáig éleződött kettejük között az ellentét, hogy Zelenszkijt nevezte az „ország legfőbb árulójának”. A független képviselőt 2023 februárjában kizárták a parlamenti ülésekről a mostani ciklus, vagy a hadiállapot végéig, attól függ, melyik jön el hamarabb.

 

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató