2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Kína tiltakozik, amiért a NATO fenyegetésként tekint rá

Kína „határozottan tiltakozik” az ellen, hogy a NATO többszörösen is fenyegetésként tekintsen rá – közölte áll a norvégiai kínai nagykövetség.Az oslói kínai nagykövetség Jens Stoltenberg NATO-főt...

Kína „határozottan tiltakozik” az ellen, hogy a NATO többszörösen is fenyegetésként tekintsen rá – közölte áll a norvégiai kínai nagykövetség.

Az oslói kínai nagykövetség Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtöki norvégiai látogatása során tett kijelentésére reagálva adta ki a közleményét. Stoltenberg azzal vádolta Pekinget, hogy fenyegeti a vele szomszédos országokat, azokat pedig, amik nem hajlandóak együttműködni vele, elnyomja.

„Kína figyelmezteti a NATO-t, hogy hagyjon fel a térségbeli konfliktusok felkavarásával, a nyugtalanság és megosztottság előidézésével” – áll a közleményben.

Azt írják, a NATO ugyan regionális védelmi szervezet, a tömörülés egyes tagjai mégis „folyamatosan átlépik a hagyományos védelmi térségek határait, gyakran szoros katonai kapcsolatot létesítve az ázsiai-csendes-óceáni térség országaival, ami pedig a feszültség fokozódását eredményezi”.

A nagykövetségi közlemény a befolyásosabb NATO-országokra és azok hatásköreire utalva úgy véli, „a nemzetközi közösség számára világos, ki jelent valódi fenyegetést a regionális és globális békére”.

(MTI)

 

#Kína #NATO #USA

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!