2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Benyújtja a Belügyminisztérium a tervezetét a parlament elé

Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a baloldali diákok és a kommunista tanárok is.

 

Az Országgyűlés elé kerül a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénytervezet

– közölte a Belügyminisztérium kedden. A törvény ellen hónapok óta tüntetnek a tanárok, diákok, szülők és támogatóik, a tüntetések pedig többször erőszakba is fulladtak: a tüntetők és a rendőrök összecsaptak, a rendőrök pedig könnygázzal oszlatták a tüntetőket, többet közülük be is vittek.

A belügy most azt írja, hogy „több hónapos, átfogó egyeztetést követően” nyújtják be kedden a törvény tervezetét. „A törvényjavaslat megalapozza a pedagógusok társadalmi, szakmai megbecsülését, további jelentős béremelését” – írják.

El is kezdődött a liberális sikítás, és így írják a rendkívüli híreket:

A közleményből a kötelező baloldalazás sem maradhatott ki: „a tervezet körül a baloldal részéről gerjesztett öncélú politikai viták, a diákokat erőszakba forduló tüntetésekbe sodró megmozdulások miatt ismét leszögezzük: a pedagógusok béremelési programja már rég elindulhatott volna, ha a baloldal politikusai havi 5-6 millió forintért Brüsszelben nem akadályozzák, hogy Magyarország megkapja a jogosan járó uniós forrásokat, s így a magyar pedagógusok mihamarabb átlagosan havi 800 ezer forintot keressenek” – írták.

A státusztörvényként emlegetett törvény tervezetét a belügy március másodikán tette közzé társadalmi egyeztetésre, állításuk szerint összesen húsz alkalommal egyeztettek a szakmai és az érdekképviseleti szervezetekkelés az országgyűlési ellenzéki pártokkal is, a szakszervezetek szerint azonban a törvénytervezet még így is nagyon távol van attól, hogy a pedagógusok számára valóban elfogadható legyen. „Az egyeztetés során beérkezett érdemi javaslatok jelentős részét befogadtuk” – áll a közleményben.

A baloldal szurkálását pedig nem tudták egy bekezdésbe sűríteni: azt írták, hogy a törvénytervezetet „a baloldal és egyes pedagógus szakszervezetek álhírei, hangulatkeltése és erőszakba forduló megmozdulásai kísérték”. Külön írtak arról az egyeztetésről, amire a Pintér Sándor vezette tárca meghívta az ellenzéki pártokat is: erre szerintük a pártok azzal a kijelentéssel érkeztek, hogy „nem egyeztetésre jöttek”.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató