Július 1-jétől intercity és helyjegyköteles vonatokra is érvényes lesz az országbérlet – jelentette be pénteki videóüzenetében az építési és közlekedési miniszter.
A PestiSrácok.hu szemlézte Lázár János közösségi oldalát, aki ott közölte, hogy az országbérlettel rendelkezőknek csak helyjegyet kell venniük, ha a MÁV intercity-járataival utaznának. Ennek ára elővételben 650 forint, az utazás napján megváltva 990 forint.
A tárcavezető az utazók igényeivel indokolta a döntést, sokan szeretnék ugyanis, hogy minden vonatra érvényes legyen az országbérlet. A kormány azért vezette be az új bérletfajtákat, hogy a több mint 4 millió, naponta ingázó embernek segítsen. A május 1-jei bevezetés óta már csaknem 600 ezren vásároltak ország- és vármegyebérletet
– tette hozzá.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.